top-image

valószínűleg a dolog ragályos, és a h. konyhátlan lakásába költözni együtt jár azzal, hogy az ember főz. szóval hétvégén főztem két olyat, amire én is képes vagyok, és nem palacsinta. mondjuk hagymásnak hagymás volt, és ami a legviccesebb, és nem tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy utoljára a nappali-fürdőszoba sarokból ment ki a szag. majd ezt magyarázd meg.

szóval Julinak és Dávidnak minestrone levest egyszerűsítettem, és tortilla-tekercs volt a húsos. 

a minestronéban csak az az idegesítő, hogy az ember kb. fél óráig csak szeleteli a hagymát, fokhagymát, karfiolt, karalábét, krumplit és répát, olyan közepesen kicsire. aztán jön az ominózus hagymázás, amikoris lepirítod a fej vöröset, majd a fokhagymát, majd összeforgatod a krumplival, és amikor az beszívja az olivaolajat és a hagyma szaftját, akkor rádobod a többi zöldséget, és jön a karfiolszag. mielőtt felöntöd vízzel, kell bele egy konzerv hámozott, darabolt paradicsom (te ne zöttyintsd bele az egész paradicsomokat a dobozból, mint én, hogy aztán egyenként kihalászd), és amikor ez is rotyog, felöntöd vízzel. kell bele só, bors, én tettem bele oregánót, pedig bazsalikomot kellett volna, de jó így is. a fehérbabot én kihagytam, mert a karfiol egyébként is képes megkínozni a vendégeket, társasozás közben meg nem a fura hangokon kell gondolkozni ugye. a végén meg lehet sajtot szórni a tetejére. ez gyakorlatilag csak zöldség, de voltak, akik duplán szedtek. 

a tortilla tekercsnél az az elegáns, ha te csinálod a tortillát, én mivel a forma1 miatt egyedül dolgoztam, inkább boltit használtam, hát ez van, majd legközelebb forma1 szezon után lesz nálunk vendégség. :P

szóval csináltam salátát lilakáposztából, újhagymából és répából, erre öntöttem kicsi citromlevet és kicsi (mondjuk egy kávéskanálnyi) mézet, meg pici sót. elég markáns lesz így is a hagyma miatt. a hús meg sima serpenyős, fűszernek az általam frissen felfedezett koriander és római kömény, némi fokhagyma és citromlé, meg persze só-bors. öntetnek joghurt (szintén kicsi citromlével és pici sóval, de sztem legközelebb ezeket elhagyom, mert a salátában eleve benne vannak). és akkor ezt szépen mindenki magának betölti, és nagyon trendi meg finom. 

mivel rendkívül elfoglalt barátnőid vannak, ezért sok konkrétum nincsen. próbálunk minél rendszeresebben jelentkezni és beszámolni az összes fontos dologról, ami körülöttünk történik. hogy egy kis rendszert vigyünk a káoszba, lesz néhány állandó rovatunk. ez menet közben biztos alakul, néhány elhal, és újak is születnek.

mégis amikre most gondoltunk:

  • zenebona – ez nem meglepetés, itt zene, zene és zene lesz, youtube-ról, házikönyvtárunkból, meg innen-onnan;
  • gasztro – legújabb kalandjaink a főzéssel, receptek, finom borok meg ami jön;
  • fun –1-1 kázmér és huba, itthoni abszurd rövidhírek, meg ami még akad;
  • közélet – ami izgalmas, érdekes és kitárgyalni való dolgok a szűkebb vagy tágabb környezetünkben;
  • vendégség – kedves barátok posztjai, akik blogszerkesztést nem vállalnak, de évi 1x-2x mégis mesélnének vmit;
  • mindent bele – minden más, ami eszünkbe jut;
  • süsü – ez egyelőre legyen meglepetés, de úgyis rájössz majd miről van itt szó J

 

hát nagyjából ennyi. most már mindent tudsz. dőlj hátra és élvezd a blogod! és ne haragudj ránk, ha kicsit elúszunk az offline életünkkel, így kevesebbet írunk. egyet ígérhetünk, igyekezni fogunk, hogy ne maradj ki semmiből.

 

nyitás október 1. vagy 8. mert ezt láttuk a Sirály ajtaján, amikor a búcsúbulidba igyekeztünk. és mert ez jellemző ránk is: lelkesedünk, csináljuk, beleteszünk és elcsúszunk. de a hangsúly itt a lelkesedésen van.

sokat beszélgettünk arról, mikor már közel volt az indulásod időpontja, hogy mi lehetne a jó búcsúajándék. mi az, ami nem elcsépelt, aminek örülsz, ami mi vagyunk. végül arra jutottunk, hogy a legjobb, ha magunkat adjuk. :P így született meg a blogod ötlete.

ez a blog egy lehetőség arra, hogy egy kicsit minden maradjon a régiben, hogy továbbra is lásd, tudd, érezd a legfontosabb eseményeket, hangulatokat, érzéseket, hisztiket, örömöt, bánatot, hajcihőt és minden egyebet, ami körülöttünk folyik. és reméljük,  hogy a kommentekből és a te blogodból mi is megtudunk minden fontosat rólad.

mert mindegy, hogy mikor jössz vissza, holnap vagy 3 év múlva, vagy már csak akkor látunk, ha látogatóba megyünk hozzád, a lényeg, hogy a barátok maradnak.

 

pussz

 

az egyik legjobb budapestes szám.

vigyázat! hamarosan következik több is!  :)

 

 

 Október 1. vagy 8.  

 

bottom-img
süti beállítások módosítása