top-image

A nyári búcsúkoncert után most novemberben még egyszer búcsúzhattunk a Kispáltól. Számos budapesti és vidéki helyszínen egyszerre - egyszer és utoljára - vetítették le a Napozz holddal c. dokumentumfilmet (ez most ilyen új moziforgalmatzási alter kezdeményezés, amit pl. a Polgár Móni is gründol), mely a a búcsúkoncert és az azt megelőző hetek krónikája.

A film pont olyan mint egy Kispál szám: pont annyira nem szokványos, pont annyira polgárpukkasztó, pont annyira nem az elején kezdem, pont annyira belevágok, pont annyira megleplek, de aztán mégse. Szóval olyan Kispálos. Nem lesz valakinek ez a kedvenc zenekara, ha megnézi a fimet, az se biztos, hogy meg lehet érteni belőle, miért a Kispál lett korunk kultikus zenekara (mondjuk Ágónak pont az tetszett, hogy milyen jó hangulat lehetett a koncerten), de ha valakinek jelentett valamit Lovasiék zenéje, akkor ez egy számára kedves lezárás lesz, egy utolsó alkalom a búcsúra.

Ahogy mondtam a film se a hagyományos koncertfilm, nem mutatja meg a búcsúkoncertet az elejétől a végéig, inkább a hangulatképeket kapunk a koncertről és a zenekarról. Aki csak a zenére vágyik az pedig meghallgathatja majd CD-n az elejétől a végéig a koncertet. Nekem inkább egy olyan dokufilm hiányzik, ami bemutatja a zenekar életét, hogyan jutottak el az első kis klubkoncerttől a 45 ezres búcsúkoncertig. Majd talán 10 év múlva, vagy 30. Azt mondták akkor újra összeállnak.

Na hát ezt az élményt mi sem akartuk kihagyni. Úgyhogy Totemmel még idejében vettünk jegyet és a Corvinban meg is tudtuk nézni a filmet, Gáboréknak már csak a Toldiba jutott. A legjobb helyről a West Balkánról sajnos lemaradtunk, ott állítólag volt kicsi éneklés, kicsi tánc. Nálunk inkább feszengősebb volt a hangulat, nem tudták az emberek, hogy egy széksoros moziban most akkor lehet-e énekelni, meg sikítani meg tapsolni, leginkább csak az utóbbit merték. Érdekes mozis kezdeményezés volt, de én inkább vittem volna a filmet szórakozóhelyekre, ahol akár földön ülős, falra vetítős eseményeket szervezhettek volna, oda jobban illett volna.

A film után megbeszéltük Gáborral, Ágóval, Katával és Tamással, hogy majd találkozunk a Kópiában. És itt jött az újabb sokk! Zárva volt. A felirat szerint november 22-ig felújítás miatt zárva, de az ugye elmúlt. Reménykedünk, hogy csak a felújítás húzódik. Nem szeretnék egy olyan estét, ahol a Kispál mellett a Kópia is búcsúzik. Ez tényleg azt jelentené hogy valahol lezárult a fiatalságunk... vagy a későkamszkorunk. Na az tutira.

 

Halloween a gödörben :) töklámpások, specko jedno és boriskám. Hosszúlépés és cigarettafüst. Rejtett pince, pörformansz, néhány kedvenc ismerős és persze táááánc!

Valamikor még az utazásod előtt volt Toteméknek koncertjük a Gödörben. Azóta szeretném elmesélni, hogy mennyire jól sikerült, de persze mindig csak tologattam az írást. Mostanában egyébként ezt csinálom: tologatok. Valahogy nagyon a fejemre telepedtek a mindennapok, beindult a mókuskerék, és azt érezem, hogy semmire és senkire sincsen időm. Úgyhogy nem marad más, mint tervezgetni, hogy mit csinálok abban a jövőben, ahol a napok nem 24, hanem 48 órából állnak. Akkor majd végre kiválasztom az egyetemi óráimat, elkezdem megcsinálni a háziimat, elmegyek színházba, nem hagyok ki egyetlen koncertet sem, ami érdekel, kipróbálok új borokat, találkozom minden ismerősömmel és barátommal, akivel terveztem, befejezem a Lovashadsereg c. könyv olvasását és újabbakba kezdek meg még ilyenek. Mondjuk írok a blogodba. Az új élet első lépésének ez se rossz :)

Na és akkor végre a koncertről. Nagyon sokan jöttek, és csak egy részük volt ismerős. Kinn még sokan üldögéltek, mivel egészen szép idő volt, és mikor bejöttek pisilni, sokan ott ragadtak, mivel annyira kedves hangulat volt. A végén már nem is láttam, mert annyian álltak elénk. Totem még vokálozott is, úgyhogy hallhattam a hangját (otthon sose énekel nekem). A koncertet egyébként Rita foglalta össze a legjobban: "Hát ez annyira aranyos volt!" A sikert még jobban mutatta, hogy a következő zenekarra kiürült a Gödör. Valahogy az nem működött, nem sikerült olyan hangulatot teremteniük, hogy ott tartsák az embereket. És így még inkább láthatóvá vált, hogy a bioberber koncertet nem lézengő sörre váró emberek töltötték meg, hanem lelkes zenekedvelők, akiknek ez a dolog bejött. Szóval várom a folytatást...

Úgyhogy küldeném a bioberber kaktusz című számát Ritának és persze mindenkinek, aki szereti!

Adjunk még egy kicsit a búcsúzkodásnak. Na persze sokat ne! Hiszen lassan már egy hónapja elutaztál, megismerkedtél az új városoddal, találkoztál új emberekkel, és szépen lassan mindenki elmerült a mindennapi teendők világában.

De azért gondoljunk egymásra!

Sokat jár például a fejünkben, hogy vajon elért-e hozzád az sms, amit akkor küldtünk, mikor már a repülőn ülhettél. Úgyhogy most az egyik utolsó búcsuzkódó posztban álljon itt az egyik első búcsúszöveg:

"Lassan hátradőlhetsz, hogy magad mögött hagyhatod a Nemzeti Együttműködés Országát :P, és hamarosan megérkezel a tea, a foci és az angol humor világába. Nagyon szeretünk és hiányozni fogsz. Ölelünk."

És persze a kedves Budapestet se feledd! Asszem ezt is valahogy az utazásod környékén posztoltam a fészbúkon, de akkor már álljon itt ez is összegzésképpen:

 

 

az egyik legjobb budapestes szám.

vigyázat! hamarosan következik több is!  :)

 

 

bottom-img
süti beállítások módosítása