Valamikor még az utazásod előtt volt Toteméknek koncertjük a Gödörben. Azóta szeretném elmesélni, hogy mennyire jól sikerült, de persze mindig csak tologattam az írást. Mostanában egyébként ezt csinálom: tologatok. Valahogy nagyon a fejemre telepedtek a mindennapok, beindult a mókuskerék, és azt érezem, hogy semmire és senkire sincsen időm. Úgyhogy nem marad más, mint tervezgetni, hogy mit csinálok abban a jövőben, ahol a napok nem 24, hanem 48 órából állnak. Akkor majd végre kiválasztom az egyetemi óráimat, elkezdem megcsinálni a háziimat, elmegyek színházba, nem hagyok ki egyetlen koncertet sem, ami érdekel, kipróbálok új borokat, találkozom minden ismerősömmel és barátommal, akivel terveztem, befejezem a Lovashadsereg c. könyv olvasását és újabbakba kezdek meg még ilyenek. Mondjuk írok a blogodba. Az új élet első lépésének ez se rossz :)

Na és akkor végre a koncertről. Nagyon sokan jöttek, és csak egy részük volt ismerős. Kinn még sokan üldögéltek, mivel egészen szép idő volt, és mikor bejöttek pisilni, sokan ott ragadtak, mivel annyira kedves hangulat volt. A végén már nem is láttam, mert annyian álltak elénk. Totem még vokálozott is, úgyhogy hallhattam a hangját (otthon sose énekel nekem). A koncertet egyébként Rita foglalta össze a legjobban: "Hát ez annyira aranyos volt!" A sikert még jobban mutatta, hogy a következő zenekarra kiürült a Gödör. Valahogy az nem működött, nem sikerült olyan hangulatot teremteniük, hogy ott tartsák az embereket. És így még inkább láthatóvá vált, hogy a bioberber koncertet nem lézengő sörre váró emberek töltötték meg, hanem lelkes zenekedvelők, akiknek ez a dolog bejött. Szóval várom a folytatást...

Úgyhogy küldeném a bioberber kaktusz című számát Ritának és persze mindenkinek, aki szereti!